2004. szeptember 30., csütörtök
Tegnap gyömbérteát főztem. Még múltkor a bioboltban a pénztárnál akadtam rá néhány furcsa göcsörtre. Az eladó csaj a kérdésemre mondta, közölte, hogy az gyömbér, és jó teának, főleg, ha fázik az ember, mert felmelegít, de csak keveset kell lereszelni és kifőzni, mert akkor túl erős lesz. Nagyon finom illata volt, ezért vettem 1 kisebb göcsörtöt. Szóval tegnap balett előtt nekiláttam lereszelni 1 kis darabot, de aztán nem nagyon főzögettem, csak leforrásztam. Még így is kicsit erős lett, de finom illatú. Az erőst nem úgy kell elképzelni, mint a fekete teáknál, hanem ha lenyeli az ember, picit csíp, inkább fűszeresnek mondanám. Nem véletlenül, rögtön az indiai konyha jutott eszembe róla, mert ott is sokat használják, ezenkívül a kínaiban. apropó, kínai, ma megint a kínaiban ettem, szezámos csirkemellet zöldséges rizstésztával, pedig nem lenne szabad a szójaallergiám miatt.
2004. szeptember 29., szerda
Tényleg kell az angol nyelvtudás. a titkárnőnek szerencséje volt, hogy tegnap is, meg ma is én vettem fel akkor a telefont helyette, mikor külföldi hívás érkezett. (egyébként ha ő veszi fel, akkor mindig engem hív a telefonhoz.) tegnap még elboldogultam a sevillaival, emailcímet betűzgettem neki, aztán nem tudom, hogy minek, mert nem is írt emailt. a mai echte angollal már nehezebb volt, mert hadart, gyorsan átkapcsoltam.
Meg kell állapítanom, hogy a bio tönkölybúzaliszt megy a bio szilvához. :) Tegnap nekiveselkedtem a szomszédból kapott, túlérett szilva feldolgozásának. a végeredmény nem is lett rossz. nem a múltkori recept alapján csináltam. a kevert tészta gyorsan kész lett, nem kellett gyúrni, pihentetni, nyújtani. persze iszonyat lassan sült, és a közepe nem is igazán, mert a szilva sok levet eresztett.
2004. szeptember 28., kedd
2004. szeptember 27., hétfő
Van néhány dolog, amit nem bírok elviselni. Az egyik az a vak hit. teljesen mindegy hogy miben. az ember az utcai hittérítőket még lerázza, de mit csináljon a rokonával? ma végképp kiakadtam rá, mikor azt mondta, hogy a jóga az ördög csábítása, mert az lelkésze azt mondta. de hogy mi van rossz az irányított légzéssel való lassú, pihentető mozgásban, azt nem tudta megmondani. emlékeztek még a nénire aki a valóságsók kapcsán nyilatkozta, hogy a tévéből az ördög jön fel démoni formában? :) na, ez is ilyen. ráadásul mániás depressziós, és most épp a mániás szakaszában van. ma megmondtam neki, hogy oda és akkor megyek amikor én akarok. és ha tudná, hogy blogot írok... :)
2004. szeptember 26., vasárnap
Az esküvők tanulságai rovat következő száma a tegnapi tapasztalatok alapján:
1. lehetőleg ne rakja senki szeptember végére ezt az eseményt, vagy számoljon a kockárafagyással, főleg ha menyasszony.
2. nem biztos, hogy érdemes kölcsönzőből kiárusított menyasszonyi ruhát venni, főleg olyat, ami nem előnyös. még akkor sem, ha olcsónak tűnik.
3. ha meg akarja adni az ember a templomi esküvő hangulatát, akkor legyenek koszorúslányok.
4. ha megtagadják a zenekartól az első röviditalt, egyfolytában szünetet tart majd az este folyamán, pl. épp mikor mindenki belejött a táncolásba és a hangulat a tetőfokára hágott.
Akkor a részletes beszámoló. A templomban előttem rögtön 1 tekercs filmet. a fele biztos nem lesz jó, mert bénáztam, és túl sötét volt a templomban. Aztán, mikor kezdtünk összeszokni Gergő kisebbik gépével, akkor már kezdett jó móka lenni a dolog.
Kicsit sok volt az idő a szertartás és a vacsora között. Az ifjú párt addig fotózták, de a vendégek unatkoztak. A vacsora finom volt, de valahogy sehol se tudják megoldani a kihordásnál, hogy ne legyen hideg, mire hozzád ér. Ezt kiküszöbölendő, én a svédasztalos vacsorát ajánlom, ugyanis a melegítőedényben azért tovább meleg marad. Ha az ételnél tartunk a torta kivétel nélkül mindig túl édes. a cukrászoknak fel kellene vetni, hogy mondjuk fele annyi cukorral készítsék a tortákat. sztem lenne rá kereslet. Itt volt 2 túrótorta is gyümölccsel, az százszor ízletesebb volt, mint a menyasszonyi (csokis, esterházy marcipánborítással). Szerintem nem kell feltétlenül a marcpánmáz, van másfajta fehér színű torta. vagy ha rakaszkodnak a mázhoz, akkor belül ne legyen édes, mert alig bírnak megenni a vendégek 1 szeletet.
6 tagú volt a zenekar, a nevüket sajnos nem tudom, mert nem mutatták be őket. Azon kívül, hogy keveset játszottak, nem volt velük gond, jók voltak. Még azt is megengedték, hogy a vőlegény és annak zenekara eljátszon pár számot az ő hangszereiken. Ehhez kapcsolódott az esküvő legjobb része. A mennyasszonyt az utolsó menyasszonytánc után elrabolták, és a vőlegénynek különböző feladatokat kellett teljesítenie, hogy visszakapja. az 1. próba: derekára kötötek 1 nagy fakanalat, amit bele kellett egyensúlyoznia 1 vékony szájú kancsóba. 2. próba: énekelnei kellett neki, mivel elég jól énekel, gitározik. de a mennyasszony még nem került elő, ezért nem hallotta, még 1x el kellett játszani. a You are so beautiful c. számot kapta, teljesen elérzékenyült, ennek láttán a vendégsereg összes nőtagja is.
Bámulatos, hogy öregszenek a gyerekek. 2 éve a vőlegény egyik rokona, még a vőlegény bátyjának az esküvőjén a kicsik között volt koszorúslány. Itt meg a nagyok között lehetett volna, kész nő lett belőle. aranyos volt ahogy a bátyával táncolt, 2 éve arra sem lehetett rávenni őket, hogy felálljanak az asztaltól, most meg a táncparkettról nem lehetett kirobbantani őket. Ja, mellesleg ez a lány tervezett az anyukájának erre az alkalomra 1 szenzációs ruhát.
mindent összevetve jó buli volt.
2004. szeptember 23., csütörtök
A mai reggel jól kezdődött, nem késtem el a 2. hajnali angolórámról, de csak azért, mert a tanárnő késett. :)
Tényleg mindenki meg van bolondulva és esküdözik. pl. most szombaton 3 esküvőről tudok, az egyikre hivatalos is vagyok. A háromból a második tekintetében tegnap leánybúcsús balettórát tartottunk. A harmincadik hasizomgyakorlat után megjegyezte az egyik sorsbalettostárs, hogy ezt a leánybúcsút szabadalmaztatni kéne. :) Azt képzeljétek, hogy háton fekve, lábak az égnek óriásterpeszben, karok 2. karpozícióban felülés, de a derék, csípő a földön marad. gyilkos 1 gyakorlat. és ez még csak a kezdet volt.
2004. szeptember 21., kedd
Ma hajnalban volt az első angolóra. A felkelés nehézségével még megküzdöttem, de az időben elkészülés nem az erősségem. szerencsére még nem volt forgalom, így Gergő elröpített 5 perc alatt. A csoport szintje jó, kicsit ismétlés még így az eleje, ami nem árt, és ha minden jól megy, még az is lehet, hogy nyelvvizsgázni is fogok belátható időn belül. Ennek a könyvnek a 6. leckéjét kezdtük.
2004. szeptember 16., csütörtök
1 év kihagyás után megint angolul fogok tanulni. 2 évet tanultam, ezért nagy bátran a haladó csoportba jelentkeztem, ma megyek szintfelmérőt írni. nem találtam meg a könyveimet otthon, vaktában átnéztem 1 szótár végében lévő nyelvtani összefoglalót, hogy ne csapjak a homlokomra, hogy jé, ezt is tanultam, és tudtam volna, ha átnéztem volna. szeretek csoportban tanulni. egyedül, magántanárnál sokkal unalmasabb, de célravezetőbb, amikor már csak a nyelvvizsgára készül az ember. hát ott még nem tartok. :)
2004. szeptember 15., szerda
Javában folyik nálam a fűtésszerelés előkészülete. Már megvannak a radiátorok - 1 kivételével -, a csövek, az új kazán, a konzol. a csöveknek útjában lett volna 1 szekrény, kipakoltuk, szétszedtük, 1 másik szobában felállítottuk. a lakás máris úgy néz ki, mintha bombatalálat érte volna, de mire beköszönt a tél, lesz rendes fűtés. végre.
2004. szeptember 14., kedd
2004. szeptember 11., szombat
2004. szeptember 10., péntek
2004. szeptember 9., csütörtök
Az, akinek 1 csomót segítettem az esküvője megszervezésében, és megígérte, hogy a prospektusait, címeit, telefonszámait, az általam kinyomtatott dolgokat vissza/odaadja, lazán közli, hogy 1 részét elajándékozta vmi idegennek, a másik felét kidobta. kösz, most kereshetem elölről, mert másvalakinek is segítek. nem baj, az övé sokkal jobb lesz, mert nem az utolsó percben kezdi el a szervezést, és nem hagyja az egészet anyósára. tudjátok, hogy itt nem arról van szó, hogy nagy meló újra beleásni magam a témába, itt az elvekről van szó, meg hogy ígéret...


