k, csak így, kicsivel és pont nélkül

Tegnap 1 rokon kissrácnál voltam, aki 2,5 éves. Csak összehasonlításképpen: ő nem az a fajta, aki odajön lebirkózni fél óra után. Annyira anyás, hogy senkivel sem barátkozik. szeptember-októbertől kezd majd beszokni az óvodába, biztos nem lesz könnyű neki. 1x majd részletesen kifejtem a nézeteimet a gyereknevelésről, annyi elrontott gyereket látok a környezetemben. persze kívülről könnyű, de néhány alapdolgot akkor is le kell szögezni: 1. nem a világ közepe a gyerek. 2. nem a szülő tulajdona. 3. igenis nevelni kell.

Molly 2 napja nem üzemel. biztos megfázott, annyit állt kint az esőben. :)

Tegnap 2 kis svéd ördögfiókával birkóztam. Az első fél óra szeppent csönd, és nagy kerek szemekkel méregetés után felengedett az 5 és a 3,5 éves lurkó. Kb. évente 1x látnak, úgyhogy nem emlékeznek rám. Tavaly a nagyobbiknak voltam a kedvence, idén a kisebbik nem szállt le rólam. Rohangáltak össze-vissza, beszéltek hozzám svédül. Bár a hancúrozás hevében, az egyik véletlenül magyar szólalt meg minden akcentus nélkül: hagyd abba! de mást nem mondott. azért elég sokat értenek. A csiklandozást nagyon szeretik, jól meg kellett őket dögönyözni, aztán talicskázás... Amíg ki nem fáradtak 1 kicsit, aztán rajzfilmnézés az ölemből, 1x-re 2-en akartak, ebből meg tolakodás lett, rendesen tudják egymást tépni. A kicsi sokkal merészebb és vadabb, mint a nagy. de végül csak lefáradtak, vacsora, fürdés, lefekvés. 1x majd ilyen klassz gyerkőcöket akarok én is.

Hagytam magamban csillapodni és érlelődni annak az esküvőnek az élményét, ami ennek a folytatása volt. Aztán úgy döntöttem inkább nem bocsátkozom részletekbe. Summás összegzésként legyen elég ennyi: Kezd elegem lenni ezekből a rokonoknak rendezett, rongyrázós, pofátlan pénzkunyerálásokból. Az egésznek nem ez a lényege, és nem erről kellene szólnia. Ilyet sose rendezzen senki.

Update: a probléma csak az, hogy túl sokat vártam, ezért csalódás volt a maximalista elvárásaimhoz képest.

Nem is meséltem, hogy mikor hazaérkeztünk, a kis telefonom nem bírt kapcsolodni a hálózatra. Elvittem oda, ahol vetttem, persze nem tudtak vele mit csinálni, elküldték a márkaszervízbe. Míg elkészül, addig adtak 1 ilyet. Nem volt még ilyen márkájú telefonom. Ezzel jó sms-t írni, de súlyra nehéz, és nem szeretem a joystickot rajta.

Veszélyes nekem egyedül aludni. Megint elaludtam, 8.10-kor riadtam fel, hogy hány óra lehet. De mint kiderült 2 másik kolléganőm is elaludt ez a 2-ős fronthatás. :) Tulajdonképen el vagyok kényeztetve ébresztésileg, mert a szüleim mindig személyesen ébresztettek, mert az órára nem ébredtem fel. Most már ott tartok, 10 perces üvöltő Dave-re sem ébredek fel.

Megnyílt, amit tavaszra ígértek. Igaz, nem a Deák téren, hanem a Károly körúton, majdnem az Astoriánál 1 pizzéria mellett. Tegnap dél körül jártam arra, de akkor még úgy tűnt, hogy még nincs teljesen kész.

Update: 1. benyomás: nagy a sor előtte. 2. drága. 3. nagyon finom a roston sült csirkés szendvics. És mindent előtted tesznek bele. Most nem volt kenyérválaszték, de egyébként lenne 4 fajta (fehér, búza, mézes-zabpelyhes, oreganós-parmezános). Kérheted sajttal, kérhetsz bele: olivabogyót, paprikát, paradicsomot, hagymát, uborkát, erőset. rá  különböző öntetet. Az üdítőt magadnak kell kitöltened az automatából. Minden szendvicset becsomagolnak. 15cm-es vagy 30cm-es kenyérbe kérheted, mindenkinek a 30cm-eset ajánlom.

Majd felém: - Nincs egy 20-asod? Csak cigarettadohányra gyűjtök, nem családi házra.

Én csak mosolygok, és megyek tovább, miközben arra gondolok, ha nem lenne tele mind2 kezem (az óriási virágcsokor az egyikben +2 szatyor a másikban), és nem lenne elveimmel ellentétes mindenfajta füstölés támogatása, akkor odaadnám neki a 20-ast, de így csak 1 mosoly jutott.

Kezdem az elején. 16-án este nem sikerült időben lefeküdni, ezért a hajnali indulást kicsit későbbre halasztottuk, de még így is 18h-ra eljutottunk az első megállónkhoz, Rigi hegy lábához, Svájcba. 1 határon áltunk csak meg, az osztrák-lichtenstein-svájcin, de ott félreállítottak, és átvizsgálták az autót, mi meg ott vigyorogtunk az autó mellett, nem is volt semmi probléma, mosolyogva visszaadták az útlevelünket, és elköszöntek. A technikai részletektől én megkíméllek benneteket, majd Gergő biztos leírja pl. hogy az egész éves svájci autópályadíj annyi, mint az M5-ön volt az 1x-i díj.

Szóval a parkolóban hagytuk az autót, és 1-1 hátizsákkal beszálltunk a panoráma felvonóba, és megcsodáltuk a Vierwaldstätt-i tavat. Az Alpoknak a specialitása, hogy minden este 18h után elkezd esni az eső, persze itt is ez történt, de még a nagy zuhé előtt elértük a kis panziónkat, és a szobánk nyitott ablakában néztük, hogy hömpölygött be a szobába a felhő. Reggel baromi hangos meg nem szűnő kolompolásra ébredtem, kinéztem a pára - alias felhő - még nem szállt fel, de nem láttam sehol tehenet, pedig a kolompolás egyre közelebbről hangzott. Reggeli után felbaktattunk a csúcsra, közben megcsodáltuk 1 nemzetközi hegyi fúvós találkozót, nagyon jól játszottak azon az irdatlan nagy, fából készült havasi kürtön. Majd megláttuk a marhákat. Nem az a Holstein-féle tarka, hanem szürkés, nagyobb szarvú, soványabb tipus. Mindegyik nyakában óriási kolomp, svájci jelkép, mint a zászlójuk. Minden svájcin volt zászló, vagy a pólóján, vagy a sapkáján, vagy a hátizsákján... Volt még 1 birkozóverseny is, az annyira nem érdekelt bennünket, inkabb felmásztunk a csúcsra. Elég párás volt a levegő, de azért szorgalmasan fotóztunk, és csodáltuk a kilátást. 1 pöttöm szöszke kislány nagyon aranyos volt. Ott állt Gergő mellett az ő játékfényképezőjével, és ugyanúgy kattintgatott, közben rá-rá sandított Gergőre, hogy ő hogy csinálja. Mire leértünk a hegyről, már piros voltam, mint a pecsenyekacsa, ennek eredményeképpen kenegetem magam egész héten, de hát így jár aki lent felejti a kocsiban a napkrémet.

Elindultunk a Jungfrau hegycsúcs felé. Azt még nem mondtam, hogy majdnem minden hegyre csak fogaskerekűvel vagy sífelvonóval lehet feljutni. Jungfraunál teljesen felhős volt az ég 3000m felett, de a fehér csúcsot látszott. Gergő fotózta a gleccsert, a madarakat, a hegyi virágokat. Az egész hegyoldal tele volt 2-3 fajta fehér, lila, sárga virággal, bocsánat, de nem jegyeztem meg a latin nevüket, csak úgy volt kiírva. A madarak: fekete, varjúnál kisebb, de rigónál nagyobb, sárga csőrösek.

A Zermatt felé az út 1 malőr miatt elhúzódott. Ez pedig az volt, hogy nem ellenőriztem le 1 részletes térképen a program által ajánlott útvonalat, ami a hegyen keresztül futó alagúton akart minket átvezetni, de az alagúton csak vonat megy át, és arra kellett volna felpakolni az autót. Ezért tettünk 1 nagy kitérőt, és így utunk legszebb helyére kerültünk. Majd a képek visszaadaják a látványt, én megpróbálom az érzést: Szürkület kezdete, szerpentin felfelé több tó mellett fel a hegytetőre, majd a hegy tetején megállás 1 tónál, amiben óriási jégtömbök feküdtek, autó kifújja magát 1 kicsit, mi meg magunkra vesszük a nagykabátot, körös-körül hó, nemcsak a csúcsokon, nemhiába, megint 3000m felett vagyunk, besötétedik mire leérünk a másik oldalon.

Aztán csak eljutottunk a szállásig, természetesen közben esett néhányszor. Másnap fel Zermattot nézni. vonat, fogaskerekű, gyaloglás. 4000m feletti az összes csúcs. Sajnos a legnagyobbat, a Matterhorn-t, nem láthattuk, mert rákúszott 1 nagy felhő, a körülötte lévőket igen, és jó pár gleccsert közöttük. Ez az a hely, ahol még nyáron is lehet síelni, persze nem ezeken a 4000m feletti csúcsokon. Itt 1 csoport fiatal rátámadt Gergőre, hogy fényképezze le őket. 1 rakás gépet a kezünkbe nyomtak, ő fotozott, én meg cserélgettem a gépeket. Lehetett volna 2 kishordós bernáthegyivel fotóztatni magunkat jó pénzért. de én csak a kutyikat sajnáltam, ott unatkoznak egész nap, és cibálják őket ide-oda. A hegy lábánál a faluban jó kis Bratwurst, majd vissza a vonattal és indulás Genf felé.

Lac Léman (népszerű nevén Genfi-tó) partján fekvő Chillon faluban megálltunk, a vízivárat megcsodáltuk a lemenő nap fényében. Éppen belefértünk még a nyitvatartásba. Itt belebotlottunk 1 magyar csapatba, akik nem vették észre kezünkben az ugyanolyan színű tájékoztatót, mint ami náluk volt, és mikor Gergő a vizet fényképezte kifelé a várból a következő dialógus hangzott el:

- Várj, a gyerek fényképez.

-A gyerek már befejezte. Gergő int, hogy elmehetnek előttünk.

-Ja, jó.

Még sötétedés előtt Genfbe értünk, szinte azonnal megtaláltuk a szállást. A hotel egy 6 emeletes épület utolsó két emeletén volt berendezve, pici szobákkal, 120cm széles ággyal, szobába hozott reggelivel. Mivel már 3 napja nem ettünk rendes főtt kaját, nekiálltunk tésztát enni. Elég sokat birok enni, de magam is csodálkoztam, hogy lenyomtam azt a nagy kazal bolognai spagettit. Majd levezetésként kis séta a belvárosban, kinéztem a boltot, ahol másnap végül nem vettem semmit. Másnap délelőtti fotózás, és irány Franciaország.

Határ az szinte semmi, odafelé, még állni sem állt senki azon az oldalon a bódé előtt, ahol beléptünk. Egyedül a mademoiselle üdvözölt minket az autópálya fizetőkapunál mosolyogva: Bienvenu en France! Kis távolságok megtétele után a fizetések sora, majd végre rátértünk az RN 91-re. Bourg d'Oisans -nál már dugó, irdatlan mennyiségű bringás, és az Alpes d' Huez-re felvezető út már lezárva. Az út mentén végeláthatatlan lakókocsik és személyautók sora, vadcamp. Megálltunk a végefelé, visszasétáltunk  a városkába, mindenki a kocsmákban lévő tévékre tapadt, nézték az előző alpesi szakasz befutóját. Amstrong nyerte. Majd a rendőröktől kapott rövid és elszomorító tájékoztató után, megintultunk a következő hegy felé (Les 2 Alpes), a szállásunkat átvenni. Egy helyi étteremben raclette vacsorára, majd alvás sűrgősen.

Hajnali 04,30-kor óracsörgés, felpattanás, eltűzés, mielőtt az RN 91-t lezárják 06.00-kor, és még megközelíteni se tudjuk A HEGYet. Az éjjel még több mindenféle kocsi érkezett, találtunk 1 pici helyet kb. 2 km-re a hegy lábától, onnan elindultunk 6 körül hűtőszatyorban 3 napi hideg élelemmel, vízzel, napkrémmel, pokróccal, fényképezőmasinákkal felfegyverkezve. 9-kor több megállás és apró pihenés, részemről reggelizés, 10km felfelé bringák, és gyalogosok közötti menetelés után megálltunk 5km-re a céltól, mikor már sajgott a vállunk, karunk, a combunkban a forgónk egy emelkedő szakasz kezdetén Lance-nek drukkolók mellé. Én azonnal nekiálltam pótolni az elveszített energiát szendvicsek és vízszintesbe fekvés formájában, de nem sokáig, mert aztán el kellett foglalni a kordon mögötti szalagkorláton a helyemet, mivel mások is jöttek, és szívesen odaültek volna. Közben a csaptok járművei, rendőrök, tűzoltók, mentők felmentek a hegytetőre. 11.30-körül már a bringásoknak is le kellett szállniuk és gyalog továbbmenni, majd 12-től már úgy se. Kezdődött a felvonulás. Jöttek mindenféle járgánnyal, és dobáltak vizet, kulcstartókat, apró marhaságokat.

Aztán végre elindultak a bringások is 14h-kor. Szépen egyesével, hiszen időfutam volt, felvezető motoros mindegyik előtt, utána a csapat autója, rá kiirva a versenyzo neve, és hangszóróval beszéltek hozzájuk. Munkamegosztás a következő volt: Gergő fotózott, én meg mindegyiknek tapsoltam, és kiabáltam, hogy: ALLEZ, ALLEZ, ALLEZ!!!

Az elején mindenki nagyon várta már őket, és mindenki kiabált, tapsolt, aztán vhogy alább szállt a kedv, meleg volt nagyon, mellettünk az angolok pecsenyére égtek, hiába kenték magukat 12-s faktorral. (40-sel kell ezt kérem, ilyen fehér bőrre, én fel voltam készülve.) Majd amikor már mindenkinek jött a saját kedvence, egyre lelkesebbek lettek, majd mikor már Lance jött, tapsolt, sikított, kiabált mindenki. Fantasztikus volt az egész hangulata, az aszfaltra festett buzdító feliratok, a rakás versenyen kívüli bringás, a vicces cuccokba öltözött szurkolók,... Nagyon jól éreztük magunkat. De mindenkinek azt ajánlom, hogy nagy társasággal menjen, és vadkempingezzen. :)

A lefelé az út, csak fele annyi ideig tartott, de így is már alig bírtunk elmenni a kocsiig. Sütöttünk clochonaud-ot, ez 1 kúp alakú fémlemez, amit alatt fűtőszál van, és rajta zsiradék nélkül megsül a hús, az alján perem van, ott sül-párolódik a zöldség a húsból kifolyt lében. Aztán másnap 1 reggelivel megszakított alvás délutánig. Majd be Grenoble-ba, ott keringtünk 1 órát, mire megtaláltuk a bevásárlóközpontot, utóbb kiderült, hogy 2 db volt belőle a városban, ezért mutattak össze-vissza táblák, hogy merre. De egyébként is ember legyen a talpán, aki ezeken a furcsa szögben mutató francia táblákon kiigazodik eltévedés nélkül. Na, itt kiélhettem vásárlási vágyamat. Aztán vissza Les 2 Alpes-ba.

Másnap felmentünk Alpes d'Huez-re a célhoz, épp piac volt, vettünk 1 igazi brióst. Finom, nagyon. Fent a legtetején van 1 tábla, alatta pedig 1 automata, gratulálnak mindenkinek, aki feltekert a hegyre és ha megnyomsz 1 gombot, kiad 1 "diplomát" arról, hogy ezt te tényleg megcsináltad. Körben, persze havas hegycsúcsok, zöldelő sípályák, és rengeteg bringás. Gergő megállapította, hogy ez lett a bringások Mekkája.

Majd irány haza. Hosszú volt, túl hosszú. Félórákra elbóbiskoltam, mert már nem maradt nyitva a szemem. Aztán a magyar határnál Gergő kiugrott a kocsiból, hogy mindjárt jön, én üljek át, és araszoljak a sorban tovább. Kb. 1 éve nem vezettem, remegtem a fáradtságtól, de nem volt mit tenni: kuplung kinyom, 1-es, kézifék ki, gáz, kuplung felengedését megkezd, indul, gurul 1-1,5 m-t, fék, kuplung teljesen benyom, üresbe vissza, kézifék behúz, lábak el a pedálokról. Majd az egész megismétel sokszor mindaddig, míg Gergő vissza nem jött, feltérképezve az utat. A busz sávban lenyargaltunk a rövidebb sorokig, ott átmentünk integetések közepette. Jött 1 rakás svájci, francia, német. Reggel 8-ra otthon, ágyban.

Ma nagy meglepetés ért, mikor beértem a munkahelyemre. Főnökasszony a kezembe nyomott 1 óriási, gyönyörű virágcsokrot az egész ügyosztály nevében.

Majd jön beszámoló a túránkról.

Az izgalom kezd a tetőfokára hágni. még 14 óra és ülünk az autóba. Sikerült szembesülni néhány ténnyel, még időben pl. az első szállásunk hegyi faluban van, ahová csak fogaskerekűvel vagy sífelvonóval lehet felmenni.

Tegnap az idei szezon utolsó megerőltető balettórája keretében igazán felavattam a spiccipőmet. Sikerült véresre törni a lábfejem 1 ponton, ahol a cipő, a szivacs és a lábam rosszul találkoznak. nem vészes, de le kell vágni a szivacsból. Persze ez a normális járásban nem akadályoz. bár sztem elég nehéz lehet spiccipővel úgy feltörni, hogy az a rendesen mászkálásban gondot okozzon, ugyanis a lábfejnek nem azt a részén járkálunk. :) A keddi 80-100 db felülés után most kezd elmúlni az izomláz a rekeszizom környékén lévő hasizmaimból. Kegyetlen kockázás volt, ami ugye hiú ábránd kergetése, mert a nőknek sose lesz olyan kockás, mint a férfiaknak. Amikor elköszöntem a mesternő azt mondta, hogy egyek és pihenjek sokat, mert szeptembertől nagy dolgokat kezdünk.

A nap kérdése: Miért hisztizik mindenki, ha be akarom tarta(t)ni a jogszabályokat, hogy ne rúgják ki őket se páros lábbal?

1. válasz: mert nem hajlandóak alkalmazkodni a változásokhoz, mégha az jogszabályi is.
2. válasz: büdös nekik a munka.

Tegnap egész este (18.30-22h) meggyes muffint sütöttem. Mivel csak 6 db-os a sütőforma, ezért 4x-re lett kész egy normálisabb adag. Sokkal jobban sikerült, mint múltkor. Több cukrot tettem bele, és nem simát, hanem barnacukrot. Bár a meggy nem igazán muffinba való, mert nem megy szét és elég leveses, ezért nem tud igazán átsülni, de hamar el fog fogyni.

Ma reggel le akartam adni a jelentkezésemet, persze a nyári nyitvatartás nem igazodik a munkaidőmhöz, és még csekk se volt kirakva, hogy a jelentkezési díjat befizessem. Még 1 kör, ráadásul csak máig lehet.

Gergőnek lett igaza, nincs a szivemnek semmi baja. csak nagyon hangosan, erősen és gyorsan dobog.

Mélyvíz a javából, hideg és messze a túlpart.

Na, akkor nézzük az eseményeket szépen sorjában.

Júli 3. szombat délelőtt: I. anyakönyvvezető előtti házasságkötésén tanúskodtam. Összesen 10-en voltunk + az anyakönyvvezető. Se zene, se bevonulás, semmi. Így hangulata sem volt, súlytalan, semmitmondó volt az egész. Viszont gyors, 20 perc fotózással együtt. Ez jól jött, mert délután már robogtam Balatonra.

A múlt héten ahelyett, hogy minden nap egész nap a parton süttettem volna a hasam, parlagfűmentesítettem. Az egész utca gyomos, mert kertvégek, és aki műveli, az csak az utolsó sor veteményig gazolja ki, aztán ott a gyom, úgyhogy vágtam rendületlenül sövényvágó ollóval, ahol már nem bírta a fűnyíró. De azért néha lejutottam a partra, lángost, sült krumplit, vizes jégrémet... zabálni. A víz elég hideg volt, azért néha belemerészkedtem. Egyik délelőtt a szarvasbogarak raja zavart meg a pihenésben. Eddig mindig csodáltam őket, hogy milyen fenségesek, de rájöttem, hogy elég szerencsétlen flótások: egyfolytában nekirepültek a fának, amire rá akartak szállni, és egy idő után mindig le is estek, rá a pokrócunkra, és úgy megijedtek, hogy lemerevedtek beleakaszkodva a pokrócba, aztán nem akartak elhúzni. Mellesleg, ezeknek nem éjszaka van a vadászidejük? Aztán bringázás a következő faluig, ott körbenézés, vásárolgatás, megállapítás, hogy minden 3. ház eladó, majd vissza. Egy kis izgalom is volt. Egy ismerősnél - akinek van árama - feltöltöttem a mobilomat, hogy a külvilággal tudjak kapcsolatot tartani. Visszafelé tartottam, mikor a bringa csomagtartóján lévő szatyorból kiesett a telefon, de én ezt nem vettem észre, csak mikor telefonálni akartam, pár perccel később. szerencsére a szomszédok megtalálták, felvették, és mikor látták, hogy keresek vmit, visszaadták. Vannak még majdnem rendes emberek. (Azért csak majdnem, mert a házuk előtt nem takarítják el a parlagfüvet. :)

én nem jártam úgy, mint alie. néhány kedvenc boltomban leárazás, meg akció van akció hátán. Többek között vettem egy ilyet, meg egy ilyet.

Elltűnök egy kis időre olyan helyre, ahol nincs net, nincs gép, még áram sincs, de víz, az van bőven, és remélem hogy napsütés is lesz.